A viking kapcsolat

Barát István Zsolt
Dobogókő Történelmi Folyóirat, 2017. március

Norvégiában talán még több fehér folt van a történelemben, mint nálunk. Köszönhető ez annak, hogy az inkvizíció Skandináviában is eredményesen működött. Magyar szemmel azonban az északi népek históriájának bizonyos rétegeit könnyebb felfedezni.

Atilla (Attila, Etele, Etzil stb.) hatalmas birodalmának nyugati határa Skandinávia déli részén húzódott, a mai Dánia teljes egészében, illetve Svédország és Norvégia alsó fertályán is otthonosan mozogtak. Feltehetően egyetértésen és együttműködésen alapuló integrációról van szó, akárcsak jó 500 évvel később Horvátország, mint a Szent Korona fennhatósága alá tartozó társország. Pillantsunk hát rá, milyen nyomokat hagytak őseink Norvégiában.

Budai Krónika (1473): „Atilla isten kegyelméből Bendegúz fia, aki Engadi-ban született, a nagy Nemroth unokája, a magyarok, médek és gótok királya, a Földkerekség Félelme és Isten Ostora”.

Kép: https://www.pinterest.com/pin/62417144808185493/

Amikor először tapasztaltam meg Dél-Skandinávia természeti környezetét, elsőre is meg sokadikra is a Hargita naturáját láttam bele. Ez persze nem nagy ügy, a hatalmas fenyők, nyírfák, égerek, mogyoróbokrok, a hegyi legelők, esztenák és a tekintélyes sziklák sora, ha nem is összetéveszthető, de igen hasonlatos, főként, amikor a többszáz éves gerendaházakat is megpillantjuk a hegyoldalban.

Számtalan forrásból csörgedezik megannyi erecske, patak, hogy aztán folyóvá és tóvá váljanak. Számos helyen lehet inni a folyó vagy tó vizéből, semmiféle káros hatása nincs az egészségre. Ez ma már szokatlan lehet, és persze nemcsak ez, hanem sok más, évezredeken át gyakorolt és megszokott dolog is furcsának hat, sajnos, tömegek számára. Mint például őstörténetünk, származásunk, büszkeségünk, hagyományaink …

Ebből fakadóan aztán nem könnyű nyomokat találni, vagy, ha sikerül is, akkor azokat bizonyítani. Kutatásaim során számos bizonyításra váró feltételezés is akad, de szerencsére, még ha szegényesen is, írott források is rendelkezésünkre állnak. Mindenek előtt nézzük meg, mit lelhetünk fel magyar viking kapcsolatról.

Ismert, hogy a Turul-nemzetség (Árpád-ház) királyait az ún. varég őrség védte. A varégok, azaz a Kelet-, Közép- és Dél-Európában megjelenő, hadakozó és kereskedő, majd letelepedő vikingek voltak. Rengeteg hasonlóság fedezhető fel összehasonlítva a korabeli magyarokkal, a rettenthetetlen, halált nem megvető, de elfogadó bátorság, harcmodor, a motívumvilág, hogy egyelőre csak a legismertebbeket említsem. Az északi népek átlagembere azonban tisztában van legalább a viking-múlttal, és ráadásul büszke rá. Mondanom sem kell, hogy ezt a dicső múltat meg is tudják jeleníteni, látható az elmúlt években felerősödött viking-divat hozta filmek, találkozók ürügyén is. Pedig a magyar történelemnél színesebb, mélyebb, kalandosabb nemigen akad, s bár tudom, ez talán elfogultnak hangzik, de hiszen magyar vagyok, engedtessék meg nekem, hogy elfogult legyek a saját múltunk és kultúránk szeretésében. Ebből a szinte kimeríthetetlen forrásból, amit magyar történelemnek is nevezhetünk, szebbnél szebb és izgalmas filmekre ad okot. Hej, be szép is volna …

A varégokról és a magyar skandináv kapcsolatok iránt érdeklődök szinte kizárólag Fodor István: A magyarság baltikumi és skandináviai kapcsolatai a IX-XI. században (a régészeti leletek

alapján) című tanulmányára hagyatkozhatnak, de legalábbis ez az, ami leginkább hozzáférhető.

„A Magyarország területén előkerült viking eredetű vagy skandináv hatásról tanúskodó X-XI. századi leleteket 1933-ban Péter Paulsen összegezte a „Magyarországi viking leletek” című

könyvében. A Duna medréből Budapestnél előkerült, aranylemezzel és niellóval díszített lándzsát, a magyarországi kétélű kardokat, a prágai dóm kincstárának sisakját és kardját, valamint a szintén Prágában őrzött Szent István-kardot elemezte. A magyar régészek közül különösen Fettich Nándor szentelt nagy figyelmet a hazai viking leleteknek, s ő mutatta ki először meggyőző erővel, hogy már a Kelet-Európában (Levédiában és Etelközben) tartózkodó magyarság is élénk kereskedelmi kapcsolatot

tartott fenn a vikingekkel.”

Györffy György István király és műve valamint Géza külpolitikája című munkáiban szintén ír magyarországi vikingekről.

„A kölpények skandináv eredetű népcsoport volt, amelyet az Árpád-ház korai uralkodói, közülük is elsősorban valószínűleg Taksony fejedelem illetve trónörököse a jövendő Géza fejedelem katonai segédnépként, illetve határőrökként használt. A kölpények a bizánci császárság haderejében is ott voltak, a 11. században kulpingoi néven említik őket.

[…]A türk eredetű magyar hadrendszerben mindig a trónörökös állt a csatlakozott segédnépek élén. Taksony fejedelemsége idején, Tar Zerind halála után Géza birtokolta a trónörökösnek járó bihari dukátust és bizonyos aldunai területeket is, ezért a magyar keleti politika elsősorban Gézán keresztül zajlott. Ekkor jött létre Bizánc ellen a magyar–besenyő–bolgár–orosz szövetség, amelynek vezéralakja I. Szvjatoszláv kijevi fejedelem volt. Az ő varég dinasztiájának katonai kíséretéhez tartoztak a varég kylfingarok, akiket a szláv források kolbjagi néven említenek. A Bizánc ellenes szövetség az arkadiopoliszi csatával tragikus véget ért, a csata után a nyilván Szvjatoszlávot hibáztató besenyők sztyeppei szokás szerint a kijevi nagyfejedelmet megölték, vezérük koponyájából ivókupát csináltatott. Ekkor nagy számban csatlakozhattak a fejedelem kíséretéből kölpények a magyarokhoz.

[…] A magyar hagyomány a személynévvé vált Kölpény nevet a 958-as hadjárat hő­sé­hez, Botondhoz kötötte, a monda szerint ő volt Botond apja. Valószínűbb azonban, hogy etnikai megjelölésről van szó, azaz Botond maga is kölpény származású lehetett, erre utal nevének jelentése: „buzogányos”.

[…] Taksony uralkodása a magyar állam erős keleti kapcsolatai folytán, besenyők közül szintén kerültek Magyarországra népelemek katonai segédnépnek, a talmácsok. A Taksony kori etnikai határvédelem vonala a két sajátos katonaelem – Talmács és Kölpény – telepeinek láncolatából állapítható meg. A kölpények emlékét helységnevek őrzik, mint a Bács-Bodrog vármegyei Kölpény, a Szerém vármegyei Kölpény vagy a marosszéki Mezőkölpény. A magyar határt védő kölpényekről kaphatta nevét az alsó-ausztriai Kilbing a Traisen folyó keleti partján, az Árva vármegyei Alsókubin és Felsőkubin (Kolbin, a 13. században), aTemes–Béga torkolatánál Kölpény és Kulpin-tó.

[…] Szent István király Prágában őrzött kardja skandináv gyártmány, valószínűleg szintén a kölpényekhez köthető.”

Ugyancsak Györffy György feltevése, hogy a bizánci császárhoz, Konstantinápolyba utazott normann követek Dnyeperen hazafelé vezető útját magyarok zárták el.

Ezek után nem meglepő, ha magyar nyomokat is sikerül találni Skandináviában. Elsőként mindjárt itt van a svédországi Birka nevű település, amely a IX-X. században jelentős kereskedőváros lehetett, hiszen körülötte egy 2500 síros temetőt is találtak, különböző temetkezési módszerekkel, úgy mint hamvasztásos, deszkakoporsós, lovas és kamrasíros. A gazdag leletanyagban fegyverek, ékszerek, textil, üveg, kerámia és pénz került elő a temetőből. Az első feltárója Hjalmar Stolpe volt, aki 1872 és 1895 között összesen 1100 sír tárt fel, köztük a két sírt melyből süvegcsúcsok, tarsolylemezek és –veretek, övveretek, Csodaszarvasos ezüstékszerek is előkerültek.

A birkai 644-es sír leletanyaga (ARBMAN 1940, 223. Abb. 183.)

A birkai 581-es sír süvegcsúcsa és függői, és a 644-es sír süvegcsúcsa és fejpántja (KOVÁCS 2003, 212. Abb. 3.)

A birkai 644-es sír tarsolylemez töredékeinek feltételezett rekonstrukciója (DIENES 1964, 109. 47. ábra)

Forrás: mis.historiska.se

A birkai temetőben feltárt ezüst „drótékszerek”.

A svédországi vårbyi vikingsír leletei. Jól látható a szíjvég. Forrás: direktpress.se

Azt már régóta tudjuk, hogy nem Kolombusz Kristóf fedezte fel Amerikát 1492-ben, hanem a vikingek 1000 körül. Itt akár meg is állhatnánk egy pillanatra, mert igazság szerint nem is a vikingek voltak az elsők, hanem Ázsiából érkeztek az első felfedezők a Bering-szoroson keresztül, amelynél a sarkok fokozott eljegesedésekor tenger vízszintjének csökkenésével földhíd képződik, s ez periodikusan meg is történik, a legutóbbi ilyen többszöri tenger-visszahúzódási sorozat i.e. 22000 és 7000 között lehetett, így az ázsiai népcsoportok kb. 15-12 ezer évvel ezelőtt már letelepedtek az amerikai kontinensen. A mi esetünkben azonban sokkal érdekesebbek a viking telepesek. Tehát 1000 környékén Leif Eriksson, azaz a híres-hírhedt Vörös Erik fia és nevelőapja Tyrker, meg jónéhány tettrekész viking, Grönland érintésével kikötöttek, majd rövid időre megtelepedtek a mai Új-Fundland területén. Azt is tudjuk, hogy a vikingek Vinlandnak hívták ezután Amerikát. Azt viszont már sokkal kevesebben tudják, hogy miért.

Leif Eriksson és csapata az Új Világban telelt (valahol Új-Fundlandban), miután felépítették Leifsbudir-t (Leif-házát). Leif a csapatot két részre osztotta, hogy felváltva tudják a környéket még jobban felderíteni, portyázni, illetve a „települést” is meg tudják védeni. Figyelmeztette embereit, hogy az éjszakát mindenki a szálláson töltse. Egy este Tyrker nem tért vissza az egységével, erre Leif felindultan a keresésére indult tizenkét emberével. Nem kellett sokáig kutakodniuk nevelőapja után, a közelben látták, ahogy hangosan nevetve vadul integet és kiabál nekik.
– Apám! Mit keresel idekinn ilyen későn? Mi késztetett arra, hogy elhagyd társaid?

Tyrker először a saját nyelvén válaszolt, de amikor eszébe jutott, hogy a vikingek ezt nem értik, az ő nyelvükön mesélte el, mit talált.

– Nem kellett messzire mennem, hogy ráleljek valamire, aminek örülni fogsz! Szőlőt találtam! Bőséges termést!

– Igazat beszélsz, Apám? – kérdezte Leif a nevelőapját.

– Persze, hogy az igazat! Az én szülőföldemen rengeteg szőlő van, felismerem minden fajtáját!

Így lett, hogy Leif a Vinland (borföld) nevet adta ennek a földnek.

Történetesen Leif Eriksson nevelőapja, tanítója Tyrker (ejtsd: Türkar) nevének jelentése türk vagyis magyar. Ebben az időben, ahogy fentebb olvasható, már erős kapcsolat alakult ki vikingek és magyarok között, feltehetően nemcsak skandinávok voltak a Magyar Királyságban, hanem fordítva is. Leif Eriksson apja Vörös Erik vagy „polgári” nevén Erik Thorvaldsson Norvégia déli részén született, a mai Stavangertől Keletre eső tartományban. Miért fontos ezt tudnunk? Részben azért, mert feltehetően itt ismerkedhetett meg Tyrkerrel, fiának későbbi nevelőjével, s azért is, mert fontos lesz a továbbiakban.

Most pedig térjünk vissza Atilla korához, de még inkább nagybátyjához, Rogához. Bendegúz fivére volt tehát Roga vagy másként Ruga, Rua, Röa stb. Krónikás források szerint ő alapozta meg a majdani hun birodalmat a hun törzsszövetség megerősítésével, s „méltó elődje volt Etelének”. Ahogyan azt a cikk elején olvashattuk, a Hun Birodalom legnagyobb kiterjedése idején, tehát a 450-es években, egészen Dél-Skandináviáig tartott. Az akkori határokat persze nem a mai értelemben kell elképzelni, a gyepű sokszor száz kilométer is lehetett olykor! Ez azt jelenti, hogy akár 1000 kilométerrel Északabbra  is előfordultak kereskedők, telepesek a Hun Birodalomból. Talán így fordulhat elő, hogy Bjørkedalban, amely jó 500 km-rel feljebb van Oslótól, s amely egy elszigetelt kis hajóépítő település volt, néhány lakos a mai napig úgy mondja a halat, hogy hal, nem pediglen úgy hogy fisk (fiszk), ahogy az a skandináv nyelveken hívattatik. Egy helybéli beszámolója szerint a 60-as évek vége felé, amikor az első aszfaltutat építették a faluba, ahová addig csak szinte hajóval lehetett eljutni, vagy gyalogösvényen, útépítés közben egy viking sírra bukkantak. Ez nem olyan meglepő, mert kis túlzással úton-útfélen halomsírokra bukkanni, amit az északiak egyszerűen vikingsírnak neveznek. Az már azonban érdekesebb, hogy egy gyűrűt is találtak ebben a sírban, majd miután leadták a feltárócsoportnak, azok elmondták, hogy ez egy hun női ékszer.

Szóval halomsír és hun ékszer? A fentiek ismeretében szkeptikusak lehetünk a „vikingsír” kifejezés minden halomsírra vonatkozó használatával kapcsolatban.

Vajon mit gondoljunk akkor, amikor azt látjuk a térképen, hogy Rogaland, azaz Rogaföld? Éppen azon a helyen, ahol Vörös Erik találkozhatott Tyrkerrel, az egyszerűen csak „Magyar”-nak nevezett tanítóval, fiának későbbi nevelőjével? A fentiek ismeretében hogyan vélekedjünk arról, hogy Rogaland megye fő folyamának a neve Hunnå, a csodálatos szépségű völgyet pedig Hunnedal-nak hívják? Annyi bizonyos, hogy a „dal” völgyet jelent. A terület helytörténeti leírásában azt olvashatjuk, hogy az elnevezés eredete kissé homályos, talán(!) elkapás, vadászat lehet, de talán helyi szóhasználatban a nőnemű medve. Ezután leírja, hogy ősidők óta Hunn-nak hívják a folyót, az alsó szakaszán pedig csak Åna-nak. Ezen a terület bronzékszert talált egy „kőhalomban” egy pásztor 1920-ban. „Az ékszer román kori, tehát(!) Itáliában (sic!) készült, de hogy hogy került ide, arról csak fantáziálni tudunk …” – írja a helytörténeti beszámoló. (http://www.hunnedalen.no/historie-og-kultur/historie)

Fantáziálni mi is tudunk, s talán nem is járunk messze az igazságtól, amikor azt gondoljuk, őseink sokkal messzebbre jutottak. Mindenféle értelemben.

Végül tekintsük meg Norvégia legrégibb, fatemplomát és annak néhány részletét. A templom 1150-ben épült, majd egy pestisjárvány következtében az egész falu (és talán a járás is) elnéptelenedett, s majd csak közel 200 év múlva bukkan rá egy favágó a benőtt településre, amely ezután benépesül. Hedalen, amely a festői Valdres-tartományban van, ma is lakott település, Oslótól jó 100 km-re Északra. A fatemplom a folyamatos karbantartásnak köszönhetően nagyon jó állapotban van, sajnos csak nyáron látogatható, így saját fotókat egyelőre nem tudok bemutatni az épület belsejéről. Addig is néhány képzelet- és gondolatindító kép az internetről.

A hedaleni fatemplom 1150-ből

Vajon milyen lehet a mennyezet?

Ereklyetartó Krisztus megfeszítésével és Becket Tamással. A tartalmáról nincs forrás egyelőre. A kidolgozás, az ábrázolásmód és a szimbólumrendszer azonban megint csak ismerős.

Madonna veretes övvel