Dalok

A szív útja

A szív útja
Te vagy, Kedves
A szív útja
Súgja lelked
Édes hangján azt
Aki vagy!

Alsó Világ hívogató

Szívedet kitárva,
Jöjj velem most az Alsó Világba!
Ősök szelleme merül veled,
Kérdést a válaszodra megleled.
Segítőd, ha megjelenik,
Állatként elevenedik.
Ez ősi gyökerek otthona,
Eleink tudása került oda.

Az erdőből jövök (Huni Kuin népdal – Barát István Zsolt fordítása)

Oííí iééé eééé aaaa

Yo vengo de la floresta
Mi canto es de amor
Soy un indio mensajero
Mensajero de amor

Oííí iééé eééé aaaa

Az erdőből jövök
Dalom a szerelem
Emberként járom utam
Ebben a csodás világban

Oííí iééé eééé aaaa

Yo le pido madre tierra
Toda hora toda dia
Para traer la cura
Y dar mucha alegria

Oííí iééé eééé aaaa

Kérjük Földanyánkat,
mindennap és órában,
hogy gyógyítson meg minket
szívünk ezer örömével.

Oííí iééé eééé aaaa

Yo vengo de la floresta
Juntos mis hermanos voy
Hablan con el corazon
Esta es mi tradicion

Oííí iééé eééé aaaa

Az erdő közepében
testvéreim körében,
Szívemből éneklek most,
mert ez az én örökségem.

Oííí iééé eééé aaaa

Yo vengo de la selva
Mi canto es de amor
Soy un indio mensajero
Mensajero bella flor

Oííí iééé eééé aaaa

Az erdőből jövök
Dalom a szerelem
Emberként járom utam
Ebben a csodás világban

Oííí iééé eééé aaaa

Azt gondoltam (népdal)

Azt gondoltam eső esik
Pedig a szemem könnyezik
Azt gondoltam eső esik
Pedig a szemem könnyezik

Az én szemem sűrű felhő
Onnant ver engem az eső
Az én szemem sűrű felhő
Onnant ver engem az eső

Gyere rózsám, béküljünk meg
Mi egymásnak engedjünk meg
Gyere rózsám, béküljünk meg
Mi egymásnak engedjünk meg

Mind így voltak kik így jártak
Mind megengedtek egymásnak
Mind így voltak kik így jártak
Mind megengedtek egymásnak

Nyújtsad kezed, bár egy felet,
Bár még egy szót szóljak veled
Nyújtsad kezed, bár egy felet,
Bár még egy szót szóljak veled

Nyújtsad kezed keresztesen
Búcsúzzunk el örökösen
Nyújtsad kezed keresztesen
Búcsúzzunk el örökösen

Úgy fáj az én gyönge szívem
Nem t’om tiéd fáj-e vagy nem
Úgy fáj az én gyönge szívem
Nem t’om tiéd fáj-e vagy nem

Fáj es annak mit tudsz tenni
Mikor ennek így kell lenni
S ha a tied úgy tud fájni
Soha nem tudunk megválni

Áldás-varázslat

Áldás, áldás, áldás!

Áldás legyen rajtam!
Áldás legyen rajtam!
Áldás legyen rajtam!

Megteremtem, amire vágyom!
Megteremtem, amire vágyom!
Megteremtem, amire vágyom!

Elengedem, amire nincs szükségem!
Elengedem, amire nincs szükségem!
Elengedem, amire nincs szükségem!

Búcsúztató (Benedek István – Barát István Zsolt)

Hű tanítvány, pihenj a fehér csöndben,
Pihend ki léted fáradalmait.
S ha visszatérsz újra e kerek földre,
Hozd el az egek ajándékait!

Hozz szeretetet, irgalmat magaddal!
Résztvevő szívet mindenek felé,
Északnak, Délnek, Keletnek, Nyugatnak,
Jó szándékot fel- és lefelé.

Legyél visszhangja majd a tanításnak!
Légy szerény, szelíd majd és egyszerű!
A gyengék védelmére áldozd léted,
Mert testvéred az állat és a fű.

A mérhetetlen fény ragyogjon néked!
Kísérjen el végtelen irgalom!
Pihenj az égi lótusz ligetében,
Hol nincs szenvedés, nincs fájdalom!

Üdvözlégy, Lótuszvirág Ékessége!
Üdvözlégy, Halhatatlan Örökség!
Üdvözlégy, Hat Világnak Fényessége!
Üdvözlégy, Buddha, Tan és Közösség!

Ez világ miolta

Halotti ének (Maróthi György feldolgozása, 1743)

Ez’ világ miolta,
fennáll ő mivolta,
sűrű változás!

Minden dolga ínség,
bánat, keserűség,
és áhítozás.

Nincsen benne állandóság,
minden hiábavalóság,
és áhítozás.

Nincsen benne állandóság,
minden hiábavalóság,
és áhítozás.

Éji erdőn

Éji erdőn a Hold fénye
Ez vagy, ahogy ragyogsz rám
Vissza nekem

Hűsítő szél a forróságban
Mikor bőrömre fújsz,s bújsz
Hozzám-velem

Te vagy nékem a vers, amit
Olvasok vagy írok
Hozzád életem

Ez vagy nekem

Én vagyok

Én vagyok a fény az éjben
Én vagyok a hideg a sötétben

Nap és Hold, ott fenn az Égen
Csillagok a feketeségben

Én vagyok a fény az éjben
Én vagyok a hideg a sötétben

Tűz vagyok izzik a lelkem
Tűz vagyok hevíti a testem

Tűz vagyok izzik a vérem
Tűz vagyok ez az én létem

Nap vagyok ragyogok az égen
Nap vagyok magamban égek

Hold vagyok tükrözöm a fényed
Hold vagyok beragyogom lényed

Csillogok, mint csillag az égen
Csillogok az éjfekete éjben

Éj vagyok a Nap fényében
Éj vagyok a Hold tükrében

Éj vagyok a csillagfényben
Éj vagyok a tűz melegében

Nap és hold ott fenn az égen
Csillogok a feketeségben

Magam vagyok az ezernyi képben
Magam vagyok a Mindenségben

Kerecsen zuhan

Kerecsen zuhan, Kerecsen zuhan,
Lelkem egén, Lelkem egén.
Szívem suhan, Szívem suhan,
Mert bennem a fény, Bennem a fény.
Héjjahéjja…

Boldog Anyám, Boldog Anyám,
Hozzád megyek, Hozzád megyek!
Teremtő Atyám, Teremtő Atyám,
Áldott legyek, Áldott legyek!

Látlak mindig

Látlak mindig,
Most már mindig!
Látlak mindig,
Most már mindig!

Látlak mindig
Minden szememmel,
Tompa eszemmel,
Forró véremmel,
Gyűlő évemmel.

Látlak mindig
Fák lombjában,
Szép pusztában,
Sok-sok dombjában,
Hegyek ormában.

Látlak mindig
Minden mosolyban,
Éledő dobokban,
Vándorló homokban,
Erdőben, nyomokban.

Megváltott magyar

Vagyok. Megváltott magyar.
Szívemben tőröd, vadkanagyar,
Ezernyi mérges nyílhegy
Vagy mosoly, mind egy.

Széttéptél százszor,
Hogy szülessek máskor,
De maradok, s éledek, újra
Visszatérve az Úttalan Útra.

Bánod? Hidd: érdekel!
Sokszor botlik, téved el
A gyarló gyakorló,
Más ékeit bitorló.

Ellent nem állok neked,
Sőt, kezet is váltok veled,
Mérgeid mellé szert hagyok,
Mert megváltott magyar vagyok.

Barátom lennél, de százszor
Megöltél már, vagy másszor
Hazudtál ezret nekem,
Tedd, megteheted velem!

Megteheted, mert hagyom,
Pusztán, mert így akarom,
Mert szeretlek, testvérem,
Miattad is hullt a szent tűzbe vérem.

Megváltott engem az Isten,
Drágakő lesz, mi nincsen
Szívemben, megszületik majd,
S bennem ezernyi világot hajt,

Szétosztom, mi nincsből lett,
Gondolat, érzés, szavak, tett,
Mind tiéd lehet, hagyom,
Lopnod nem kell! Adom

Szívemmel, mit folyton sebzel,
Harapsz, tépsz két kezeddel,
De neked akkor is adok,
Megváltott magyar vagyok.

Vagyok. Megváltott ember,
Hideg, hosszú, sötét december,
Kiben újra, s újra fény fakad,
S így látva, megválthatod te is magad …

Minden szín

Minden szín és forma,
Ízeknek alkotója,
Végtelen jó és szépség,
Fényes és tágas térség,

Mennyei Édesanyánk,
Mosolyogj, kérünk, le ránk,
Vegyél hát öledbe,
Lelkünket szép kezedbe,

Szívünk csak terád vár,
Szerelmünk hozzád száll,
Simogass és ölelj,
Szeretetben növelj!

Hej-hej-hej!

Napmadár

Napmadár, lelkem fénye
Égen szálló végtelensége
Hozd el az időt, hozd el a véget
Kék egekből a bölcsességet

Éj madár, lelkem lénye
Holdfényben szálló végtelensége
Vidd el az időt, vidd el a véget
Alant világból a bölcsességet

Turulmadár, népem fénye
Nappal és éjjel ékessége
Hozd el az erőt, ragyogjon fényed
Éjsötéttollú fényességed

Nincs halál

Nincs halál. Nincs élet.
Nincs akadály. Nincs végzet.
Nincs szenvedés. Nincs mámor.
Nincs feledés. Sem emlék mától.

Csak én vagyok, csak én örökre
Hullik majd vérem lágy-puha kövekre
Esthajnal villan puszta öleken
Déli napfény Csillan az üvegen.

Öt elem igéző

Tűz, tisztíts meg engem,
Tűz, tisztíts meg engem,
Tűz, tisztíts meg engem,

Víz, mosdasd meg lelkem,
Víz, mosdasd meg lelkem,
Víz, mosdasd meg lelkem,

Föld, fogadj be engem,
Föld, fogadj be engem,
Föld, fogadj be engem,

Szél, fújj át rajtam,
Szél, fújj át rajtam,
Szél, fújj át rajtam,

Szerelem, légy enyém,
Szerelem, légy enyém,
Szerelem, légy enyém,
S én a tiéd vagyok!

Viharmadár

Homok és kő: mennyi erő!

Szabadon repülök a végtelenben
Rengeteg homok rengetegben
Szélparipám egyre űzöm
Leelőzöm minden nyűgöm

Szállj, szállj, Viharmadár!

Szállok

Szállok, magamban szállok,
Minden világok határán járok.
Álmodom, látom az álmomat,
Elvakít ez a vak kábulat.
Ébredek, hunyt szemmel éledek,
világot látok, igazi fényeket.

„Szállj meg engem, Égi Madár!
Szállj meg engem, Égi Madár!
Szállj meg engem, Égi Madár!
Szállj! Szállj! Szállj!” – Somogyi István dalrészlete

Sziklán állok

Sziklán állok, Istent várok,
Ősöket látok, Égbe kiáltok.

Rohanok lefelé a hegyről,
Lemondok minden kegyről,
Szárnyalok Ég felé,
Leborulok Atyám elé.

Szüleim, ó a Mennyben,
Boldog vagyok e kegyben,
Hogy gyermeketek lehettem,
Értetek megszülettem.

Táltos bika

Magamban ülve magamat várom
Ősök tudását magamban látom

Rejtekezve, ha járom a táncom
Leoldom magamról minden láncom

Ősöket szólít ősi hangom
Ősök szólanak néma hangon

Táltos bika, vörös és fekete,
Parazsat esznek, parazsat esznek

Küzdelmükben eggyé válnak
Egyik sem mozdul mégsem állnak

Ősi őzek őszi réten
Visszanéznek ős ösvényen

Végtelen erdő eredőjében
Szerelmes szerek szeretőjében

Közöttük járok, közöttük élek
Örök életű szabad lélek

Ősök tudása szívemben tárul
A káprázat végül szememmel zárul

Túléltem

Túléltem már önmagam
Megszülettem az Útra
Éjszaka lett nappalom
Az ősz figyel most a múltra

Visszatérek magamba
Havas csendet várva
Tenger cseppent tavamba
Szívemet kitárva

Látom a már a szivárványt
Itt fénylik fel bennem
Hét színnek hét világát
Hogy miért kell itt lennem

Hóbogáncsok hulltanak
Lelkembe akadva
Félelmek elmúltanak
Jó szerelmet adva

Visszavár a sivatag

Visszavár a sivatag
Homokból száll madár
Szél repteti szárnyain
Előtte nincs több határ

Ülök száraz tengeren
Szívem szabadon kószál
Homokot markol tenyerem
S lepereg élet-halál

Ölelj át, Mama-Afrika!
Visszavágyom öledbe
Szerelmem lettél Szahara
Hazatértél szívembe