A művészet életünk szerves része, nem azon kívül létezik. A művészet amennyire elvont, annyira hétköznapi és gyakorlatias. A művészet a levegő alkotóeleme, nélküle szellemünk és lelkünk rövid időn belül megfulladna.

Isten hozott, kedves látogató!

A Barát István Zsolt nevet kaptam felmenőimtől, s szerencsére fel tudom sorolni, nemhogy hetedíziglen, de kilencedikig! Igaz, ez nem nagy mutatvány, s nem is az emlékezőképességemet dicséri, hanem őseim hagyománytiszteletét, midőn minden fiúgyermeket az apja után neveztek el, így például dédapám volt a 6., nagyapám a 7., édesapám a 8., jómagam pedig a 9. Barát István.

Gyermekkorom sem volt unalmas, aztán, ahogy felnőtté lettem, úgy bonyolítottam életem fonalát, meglehetősen kalandos, fordulatos, olykor gyötrelmes és rendkívül rögös úton haladtam a Sors által kínált útvesztőben.

Hiába bánnék bármit, változtatni már úgysem tudok, a múlt összecsomagolta a megtörtént dolgokat, s magával vitte a semmibe, csupán emlékeket hagyva maga után, tapasztalást, s tanulást adva cserébe.

12 éves korom óta verselek, pár évvel később pedig novellák írásába is belefogtam. Később a dalszerzés világába is beléptem, a saját zenék és szövegek mellett mantrákat, verseket zenésítettem meg, de átdolgoztam kaukázusi népdalt is.

Gyermekkoromban mindenáron harcos kívántam lenni, olyan igazi, kézzel és karddal verekedő, így néhány hong-kongi mozifilmet rongyosra nézve, kaptam az alkalmon, s beíratkoztam a frissen nyílt karateklubba. Ez alaposan meghatározta életem, később aztán még 3 másik harcművészeti formát is gyakoroltam, évtizedeken keresztül.

Mégis, erős hiányérzetem támadt, valahogy a sötétben tapogatóztam, nem találtam sehogysem, amit kerestem. Valamit, ami több, mint a technika, valamit, ami az életet mozgatja.

A vallás gyakorlása nem hozott eredményt, egyetlen egyszer spontán áhítat járt át a templomban, mosolyogva néztem körbe, hogy ugye mindenki látja, amit én, mindenki érzi, amit én. Értetlen, keserű és rosszalló tekintetek vettek körbe, nem értették, hogy miért mosolygok, hiszen itt keseregni kell. Legalábbis én így értettem az öregasszonyok szeméből áradó üzeneteket.

A kilencvenes években aztán sorra jelentek meg az az ezoterikus irodalom remekei, ám hiába ástam bele magam a különböző irányzatokba, valahogy nem találtam a helyem bennük, nem ragadott meg sem ez, sem az.

Egy alkalommal valamiféle szertartásra hívtak, azt mondták táltos tartja, nosza, kíváncsi lettem, hogy néz ki az ilyen ember. Végül nem egy táltos volt, hanem egy fehér ruhába öltözött, ősz, nagyszakállú kicsi emberke vezette a rituálét. Közben dobolt és énekelt, s annak ellenére, hogy sem a dallam, sem a ritmus nem volt élvezhetően harmonikus, a dob hangja elvarázsolt. Öt perc alatt több istenélményem volt, mint összesen az évek alatt a templomban.

Aztán éreztem a hívást, elkészítettem az első dobomat, szertartásosan, azzal a fehér ruhás szertartásvezetővel, aki az első élményeket közvetítette.

Beleástam hát magam ebbe a világba, s ez az eszmeiség azóta is életem meghatározó része.

„Barát István Zsolt, énekes, dalszerző, költő, író. 1974-ben született Esztergomban. Gyermekkora óta harcművészeteket tanul, később azok spirituális hátterét is tanulmányozza. 1990-ben, 16 évesen magánkiadásban jelenik meg első verseskötete, 1992-ben már prózai írásai is olvashatók a második, javított kiadásban. 2018-ban Könnyek címmel adja ki 100 verset tartalmazó antológiáját, Túléltem címmel 2024-ben jelenik meg írásait, elbeszéléseit tartalmazó kötete.

Húszévesen lesz újságíró, majd több folyóirat alapításánál bábáskodik, 3 éven át rádiós műsorvezető. Ugyanekkor könyveket is szerkeszt. 2018-tól kezdve Paulinyi Tamással irodalmi esteket tartanak. Gyermekkorától szerzett ezoterikus tapasztalásai, a történelem, a néprajz és a transzcendens iránti érdeklődése okán ismerkedik meg a sámáni világképpel, a hagyományokkal, s válik gyakorlóvá.

A ’90-es évek derekán, főiskolai filozófia-tanulmányai során mélyebb ismereteket szerez a keleti vallások rendszeréről, később több ízben vesz részt elvonulásokon egy nepáli buddhista kolostorban. A hinduizmusról indiai mesterétől tanul.

A magyar hagyományokat szerte a Kárpát-medencében tanulmányozza, majd az ázsiai nomád kultúrákat is vizsgálja. A magyar Szív Útja Központ és a Négy Őselem Útja, valamint a Norvégiában működő Fire Elementer Skole alapítója és vezetője.

2008 óta önismereti csoportokat vezet, dalköröket tart, négy zenei lemezt készít, mint zeneszerző, szövegíró és előadó, hazai és nemzetközi fesztiválokon ad koncerteket, több külföldi világzenei együttes kéri fel közös munkára, például a Bålfolket és a Máttarváhnen. A magyar Kündü, Banjiji, 5LM, Drahun, illetve a norvég Huld együttes alapítója.

2013 óta tanulmányozza a kora középkori skandináv mitológikus világképet, az ősi számi és jelenlegi sámánizmust. A Norvég Sámán Szövetség tiszteletbeli tagja, szertartásvezetője, tanácsadója.

Polgári tanulmányai szerint művelődésszervező, közgazdász.”