I.
Veled nem az van, hogy van valakim, hanem, most vagyok igazán önmagam. Veled nem ketten vagyunk, hanem teljessé váltam. Te nem a társam vagy, hanem végre érzem, hogy vagyok.
II.
Egy lélegzetvétel az élet, a belégzés és kilégzés között pedig megtörténnek a csodák.
III.
A látszatvilág mezsgyéjén élesebben látszik a homály.
IV.
Úgy teremtettünk, hogy feladatot kaptunk. A boldogságot megtalálni. De a boldogságot nehéz megtalálni kívül. Azért, mert belül van.
Úgy teremtettünk, hogy képesek legyünk boldogok lenni, csak úgy, önmagunktól. A szabadság csodája a miénk. Függetlenül bármitől vagy bárkitől. Önmagunkban meglelni a forrást, amely boldoggá tesz, ettől leszünk szabadok.
Tedd, amitől boldog vagy, szabadon! Úgy tedd, hogy attól a világ csak jobbá legyen! Úgy tedd, hogy példát tudj mutatni! Úgy tedd, hogy felszabaduljon benned a boldogság, s akkor a lelked szabadon szárnyal majd! Ne követelj, ne húzz határokat, csak élj!
Éld meg a pillanatot, amiben vagy!
Éld meg boldogan!
S ha keserű a szád íze, vedd észre, ott az édes mellette! Ha tükörbe nézel, ne a tested lásd, ne az arcod, a ruhád, a munkád, a foglalkozásod, a hitvallásod, hanem önmagad! Aki ajándékul életet kapott, mert megérdemelte. Aki áldást kapott, mert méltó volt rá. Köszönd meg ezt magadnak és a Fennvalónak, mert ez a valódi ajándék, ez a valódi csoda!
A boldogságra ruhát húzni, ez az isteni csoda! A lelkedet testbe bújtatni, hogy élvezhesse mindazt, ami kincset a Föld ad. Ingyen. Áldásként.
Vedd észre, süt a nap!
Vedd észre, csillagos az éjfekete ég!
Vedd észre, mily csodás a havazás!
Vedd észre, milyen gyönyörűen beborult az ég!
Vedd észre, minden elmúlik ebből!
Hát addig légy boldog, ameddig teheted!
Addig tégy meg mindent, amíg a változás el nem éri!
Élj a változáson, lovagold meg a változás hullámait!
Szeresd önmagad, mert akkor szerethetővé válsz, s végre azt látod magad körül, amit szeretnél!
Nézz a tükörbe!
Mosolyogj!
Grimaszolj!
Üvölts!
Sírdogálj!
Most nézz a szemedbe!
Nézz!
Nézz!
Lásd meg a lelked!
Lásd meg a szeretetet!
A boldogság forrását!
A lelked az. Minden boldogságod forrása.
Nézd meg, és köszönj neki! Nézd meg, és köszönd meg neki!
A te világodban te vagy a boldogság forrása!
Hiába várod kívülről, hiába keresed ott.
A külső segítség is te vagy. Te hívod, te kapod.
Érezd!
Érezd magad!
Érezd magadban!
Élvezd!
Élvezd a belsőd!
Élvezd a tükröt!
Élvezd a világot!
Élvezd az áldást!
Élvezd a csodákat!
Élvezd a titkokat!
Élvezd az elmúlást!
Élvezd az újat!
Élvezd!
Élvezd, ha olyat teszel, amitől boldog vagy!
Ne törődj, ki mit mond, csak élvezd a boldogságod!
Ez vagy te!
A titok.
A csoda.
Áldás!
V.
Harc és pusztítás
Háromféle fegyveres ember van. A gyilkos, a harcos és a harcművész.
A gyilkos az, aki fegyverét az ölés öröméért használja. Kedvtelésből, vágyai kielégítéséből.
A harcos az, aki valamiféle szentnek mondott, nemcsak számára fontos, de akár világmegváltó eszme vagy cél érdekében indul csatába, és úgy használja fegyverét.
A harcművész az, aki úgy nyer háborút, hogy elő sem veszi fegyverét.
Ez igaz szellemi szinten is.
Akkor jó, ha ez szellemi szinten is igaz. Akkor éled jól az életed, ha szellemileg is képes vagy harcművész lenni, ha érzelmeid támadását képes vagy mester módjára kezelni.
VI.
Ostobaság
Az ostobaság csak egy nézőpontból értelmezhető. Az ego nézőpontjából. Csak az ego az, ami ragaszkodik az igazához. Pedig igaza nincs senkinek. Csak Igazság van.
VII.
Megbántás — Megbánás.
Csak egy “t” a különbség. Már csak ez a “t” betű is mekkora erőfeszítés, míg eltűnik. Kitörölni nem lehet nyom nélkül. Csupán megszeretni lehet rossz döntéseinket, ez az egyetlen jóvátétel …
Megbánás. Az igaz megbánást arról ismerni meg, hogy nem szégyenből vagy valamiféle következménytől való félelem miatt érezzük. Ha attól rettegve bánunk meg, hogy tettünk majd kiderül, az nem megbánás, az félelem. Csak, ha mindez már nem érdekel minket, pusztán az, hogy a megbántás kétélű kardjával saját magunkon ejtett sebet és a másikon ejtett sebet begyógyítsuk, közben felismerve az okot, a cselekedet okát, az érzelmi állapotot, ami miatt, vagy amiért cselekedtünk. A lelki következményt felismerve máris tehetünk valamit, hogy ezt a részünket széppé szeressük, átalakítsuk valami más erővé, tudássá, majd emlékké, amely később eszünkbe jutva mosolyt csal az arcunkra.
VIII.
Az ételáldozat
Amikor ételfelajánlást teszünk az oltárra, egy Istenkép, szobor vagy jelkép elé, az általa képviselt energiának adjuk. Nyilván nem gondolja senki, hogy a szobor vagy kép egyszer csak életre kel, és hamm, bekapja az elé kitett felajánlást.
Pedig így van!
No, nem teljesen. A szobor vagy kép által megidézett és imáinkkal megteremtett isteni megnyilvánulás a felajánlott étel asztráltestéből táplálkozik, oly módon, hogy abból nem elvesz, hanem saját rezgését, minőségét ahhoz hozzá adja, mintegy feltölti. Ezért van aztán az, hogy az ünnep vagy szertartás után ezt az „áthangolt, feltöltött” ételt magunkhoz vesszük, hiszen áldottá vált.
IX.
Mester és tanító
Mester az, aki megmutatja, merre menj.
Tanító az, aki azt mutatja, merre ne menj.
A mester
A mestert te választod. Ha ő választ, nem mester. Kiválasztod, és követed. Iszod szavait, rajongsz érte. Mindet úgy hiszel és gondolsz, ahogy ő mondja. Ha rossz mestert választottál, rossz úton jársz majd. De nincs rossz mester. Nincs rossz út. Ha tudatos vagy. Ha észrevetted, hogy rossz az út, melyen jársz, az út jóvá válik. Észrevetted, hogy nem mehetsz tovább. A mester, aki félre vitt, elérte célját. Megmutatta, merre ne menj.
A mester még azt sem döntheti el, elvállalja-e tanításod vagy sem. Hogy nem vagy elég felkészült? Egy mester viszont az. Mindig úgy tanít és azt, ahogyan és amire neked szükséged van.
A mestered olyan, mint apád vagy anyád. Te választottad, mikor erre az útra születtél. Becsüld hát meg, sose hagyd el, még ha le is előzted. Vagy legalább is, ha ezt gondolod. Támogasd most te őt, hiszen ő az apád! Mikor apád megöregszik, nyilván nem lököd odébb, hogy útban vagy, fater! Nem! Segíted őt, még odaátra is, ha kell.
Miért nem tisztelnek a tanítványaid, amikor már mesterré váltál?
Mert te sem tiszteled a Mestered! És te miért nem tiszteled a Mestered? Mert ő sem tiszteli az övét!
Találd meg azt a pontot, ahol segítened kell! Szeresd és tisztelt azt a mestert, akit az ő tanítványa (valamely fölmenő mestered) nem tisztelt! Szeresd és tiszteld ezután az összes többi tanítványt, az összes többi Mestered! És szeresd és tiszteld Önmagad, hogy téged is tisztelhessenek tanítványaid! És szeresd és tiszteld tanítványaid, mert ők az igazi Mestereid!
X.
Hit – Híd
Ezoterikus körökben elsősorban a szellemi, lelki munkára fektetik a hangsúlyt, ami nagyon helyes is, de nagyon sokszor hiányoznak a megfelelő alapok, a gyakorlás és a tapasztalás!
A legerősebb, legtöbb szinten ható tapasztaláshoz a testet is igénybe vevő gyakorlatokon keresztül juthatunk, s a test-lélek-szellem hármas egységében az alapkő a test. A testi tapasztalások segítenek bennünket ahhoz, hogy azt is tudatosítsuk magunkban: „Nemcsak a testem vagyok!”
Fontos a hit, hiszen hit nélkül nem indulnánk neki az útnak.
Játsszunk csak el egy kicsit ezzel a két szóval! Hit és híd. Ugye mennyire hasonlítanak egymásra?
Hit nélkül tehát nem lépnénk rá a hídra, amely összeköti a partokat. A nem tudás és a tudás partjait. De a híd nem lakhely! A hit pedig nem elégséges a tudáshoz! A hit fontos feltételezés, amely hiányzó részeket összeköthet, akár egy híd!
„A hiszem, ha látom!”-mondás félrevezető! Egyrészt a hithez nincs szükség látásra, másrészt, amit láttam, azt már esetleg tudom is (meggyőződés), de legtöbbször azt sem hisszük el, amit látunk!
A tapasztalás az, ami a tudáshoz vezet! Amikor a falu bölcsében egy iskolázatlan vénembert látunk, igazunk lehet. „Az Öreg” Sokszor írni, olvasni sem tudott, de az életről mindent, a hozzá fordulókat eligazította, a kérdéseket megválaszolta. Diploma nélkül. A lexikális tudás nem hoz bölcsességet, csak hitet. Elhiszem, amit elolvasok. Hej, de sok bajunk van ebből! „Megírta az újság, bemondta a rádió, láttam a tévében!” És? Megtapasztaltad? Utánajártál? Nem. Csak elhitted …
XI.
Ha nem látsz jól, csukd be a szemed!
XII.
Azonnal cselekedni tiszteletadás. Tiszteletadás magadnak és másoknak.
A lustaság ennek ellenkezője.
A halogatás a lustaság vagy a játszma része. Te döntesz.
XIII.
Szerencse vajon létezik-e? Vagy csak végre eljutottál egy másik pontra a karmádban.
XIV.
Kihívás. Az ego játéka és bizonyítási kényszere önmaga felé. Ó igen! Megtapasztalni mindent, amit csak lehet, ez valóban az út része. De megtapasztalni azt, ami az utadba kerül, vagy keresni valamit, hogy a saját utadba kerüljön, nem ugyanaz.
XV.
Kinevetni egy beteg embert őszinte dolog. Őszintén megmutatja, mennyire eltorzult a társadalom.
XVI.
Harcolni kell! Példamutatással. Ez az egyetlen hatékony fegyver a sötétségben.
XVII.
Szabadság.
Mikor vagy szabad?
Amikor azt csinálod, ami szíved szerint való.
Amikor döntéseidet úgy hozod meg, hogy figyelmen kívül hagyod mások elvárásait, de úgy, hogy az másokat ne sértsen, sőt, inkább mindenki javára váljon. Akkor tudsz jót tenni másokkal, amikor magadból szabad embert faragsz.
Amikor magadból embert faragsz.
